III. Országos Jazz Műveltségi Vetélkedő

FELHÍVÁS || JELENTKEZÉS || LETÖLTHETŐ ANYAGOK || ZSŰRI, DÍJAK || VETÉLKEDŐ MENETE

DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE

A jelentkező 23 csapatból 6 jutott a döntőbe, melyre 2019. március 30-án délelőtt a XXVIII. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál keretében került sor. Itt 8 feladatot kellett megoldani a csapatoknak, a maximális pontszám 72 volt (és pluszpontokat lehetett szerezni néhány feladatnál). A zsűri (Deseő Csaba, Szalóky Béla, Zipernovszky Kornél) és a helyszínen jelen lévő érdeklődő közönség szerint is nagyon magas szintet képviseltek a diákok, fantasztikusan felkészült mindegyik csapat.

7-8. osztályos korcsoport:
I. helyezett: Soul a Jazz (Edelény, Szent Miklós Görögkatolikus Ált. Isk.) 64 pont (a csapat tagjai: Poros Evelin, Szintai Nóra, Takács Viktória, felkészítő tanár: Kálmán Rita) 
II. helyzett: TriJazz (Dánszentmiklós, Ady Endre Ált. Isk.) 52 pont (a csapat tagjai: Dézsi Tifani, Szabó Balázs, Tar Zsuzsanna, felkészítő tanár: Horváth-Gergely Enikő)
III. helyezett: Csodacsapat (Miskolc, Földes Ferenc Gimn.) 45 pont (a csapat tagjai: Lukács Noémi, Szabó Mátyás Benjámin, Visnyovszky Anita, felkészítő tanár: Horváth Ibolya)

Középiskolás-egyetemista korcsoport:
I. helyezett: Jazzitáriusok (Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Gimn.) 73 pont (a csapat tagjai: Elekes Péter, Magyari-Sáska Attila, Opra Júlia, felkészítő tanár: Korpos Szabolcs)
II. helyezett: Jazz Hoacin (Pannonhalmi Bencés Gimnázium) 68 pont (a csapat tagjai: Horváth Zsombor, Selmeci Mátyás, Simon Márton)
III. helyezett: Pikulások (Gödöllő, Református Líceum) 54 pont (a csapat tagjai: Berkó Domonkos, Kertész Mátyás, Szabó Botond, felkészítő tanár: Gombos Viktor)

A vetélkedő szervezéséhez, kivitelezéséhez, a Kecskeméti Jazz Alapítvány működéséhez segítséget nyújtott: Nemzeti Együttműködési Alap 

A VETÉLKEDŐ KORÁBBI MENETE

Jelentkezési határidő: 2018. november 30.
Visszaigazolás, regionális fordulók időpontjairól és helyszíneiről való értesítés: 2019. január 18.

Online totó, bemutatkozó videó (max. 2 perc!) beküldése (www.wetransfer.com vagy www.mammutmail.com segítségével a verseny@bohemragtime.com címre): 2019. január 31-ig.

Elődöntők: Budapest Jazz Club: www.bjc.hu
2019. február 16. szombat 12.00:
7-8. oszt.: Csodacsapat (Miskolc, Földes Ferenc Gimn.), Jazz+Ez (Kecskemét, Kodály Iskola), Soul a Jazz (Edelény, Szent Miklós Görögkatolikus Ált. Isk.), Középiskolások-egyetemisták: Corvin16 (Budapest, Corvin Mátyás Gimn.), E-L-V (Miskolc, Földes Ferenc Gimn.), E7#9 (Szegedi Tudományegyetem), Pikulások (Gödöllő, Református Líceum)
2019. február 23. szombat 11.00: 7-8. oszt.: Jazzgyökerek, Mohák (Velence, Zöldliget Magyar-Angol Tannyelvű Baptista Ált. Isk. és Gimn.) VISSZALÉPTEK, TriJazz (Dánszentmiklós, Ady Endre Ált. Isk.), Középiskolások-egyetemisták: Black Bass, Jazzhands, MeJazz (Budapest, Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimn.), Jazztelen (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest és Pannon Egyetem, Pécs) NEM JELENTEK MEG
ONLINE (Skype-os) részvétel egyeztetett időpontban: Középiskolások-egyetemisták: Jazz Hoacin (Pannonhalmi Bencés Gimnázium), Jazzitáriusok (Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Gimn.),

Országos döntő: 2019. március 30., szombat 10.30 (Kecskemét, Hírös Agóra, a XXVIII. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál keretében: www.bohemfesztival.hu)


ELŐDÖNTŐK EREDMÉNYEI (a döntőbe jutott csapatokat vastaggal szedtük)

Sajnálatos módon az eredetileg jelentkezettek közül 7 általános iskolás, 2 középiskolás és 1 egyetemista csapat visszalépett, így alább a megmérettetést vállaló 4 általános iskolás, 8 középiskolás és 1 egyetemista csapat eredményei találhatók.

Minden csapat neve után feltüntettük a pontszámot, valamint zárójelben a "tiszta" pontszámot is. Ugyanis az elődöntők során bizonyos feladatoknál lehetett rabolni más csapatoktól, s ez aránytalan volt, hiszen az első elődöntőben 7, a másodikban 4 csapat volt, az online versenyzőknél csak egy-egy, tehát nem volt kitől rabolni, bár pluszpontokat (pl. a kakukktojás feladat indoklásánál) itt is lehetett szerezni. De a kakukktojás feladat pluszpontjai a nem online versenyző csapatoknál néhány esetben aránytalanul megemelte egy-egy csapat pontszámát (merthogy több feladatra lehetett pluszmegoldást mondani). A zárójelben feltüntetett "tiszta" pontszám tehát azt jelenti, hogy az egyes feladatoknál elvben szerezhető maximális pontszámon felüli (rablott, vagy plusz) pontokat nem figyelembevéve hány pontot szerzett az adott csapat. A maximálisan szerezhető "tiszta" pontszám egyébként 63 lett volna. A döntőbejutás eldöntésénél végül nem volt szükség a "tiszta" pontszámok használatára, mivel nem alakult ki olyan holtverseny, ami miatt ez lett volna az egyetlen döntő tényező. A két kategóriában 3-3 csapat jutott döntőbe.

7-8. osztályos korcsoport:
Csodacsapat (Miskolc, Földes Ferenc Gimn.) 43 (41) pont
Jazz+Ez (Kecskemét, Kodály Iskola) 33 (33) pont
Soul a Jazz (Edelény, Szent Miklós Görögkatolikus Ált. Isk.) 50 (45) pont
TriJazz (Dánszentmiklós, Ady Endre Ált. Isk.) 43 (43) pont

Középiskolás-egyetemista korcsoport:
Black Bass (Budapest, Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimn.) 41 (39) pont
Corvin16 (Budapest, Corvin Mátyás Gimn.) 35 (34) pont
E-L-V (Miskolc, Földes Ferenc Gimn.) 45 (45) pont
E7#9 (Szegedi Tudományegyetem) 39 (39) pont
Jazz Hoacin (Pannonhalmi Bencés Gimnázium) 48 (45) pont
Jazzhands (Budapest, Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimn.) 35 (34) pont
Jazzitáriusok (Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Gimn.) 56 (54) pont
MeJazz (Budapest, Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimn.) 46 (41) pont
Pikulások (Gödöllő, Református Líceum)
 59 (54) pont


Kapcsolat:
Cím: Kecskeméti Jazz Alapítvány, 6000 Kecskemét, Csabagyöngye u. 71.
E-mail: verseny@bohemragtime.com
Tel.: +36-20-336-4620 (Mihálka Brigitta asszisztens)